Meine Enkelin / Unokám

Lilypie Kids Birthday tickers

2012. október 26., péntek

Blogos gondolatok

Tegnap este eszembe jutott, hogy októberben indult a blogom. Utána néztem, s valóban : 2009 október 15.-én született ez első bejegyzés, akkoriban még csak németül. Kitalálok majd valami játékot ez alkalomból, de most inkább a véleményetek érdekelne. Elgondolkodtam az állandó olvasóimon, hogy van, aki 3 éve hűségesen követ!! Ezt rendkívül megtisztelőnek érzem, sőt néha csodálkozom is, hogy van ember akit érdekel mit is művelek. Ezúton köszönöm mind a 206 rendszeres látogatóm kitartását, különösen az utóbbi hónapokban amikor teljesen elhanyagoltam a blogozást. Nem lepődtem volna meg, ha egyetlen kommentelőm se akad az első őszi bejegyzésemhez, de szerencsére van még akit érdekel mit alkotok, mit gondolok :-)
Kíváncsi lettem és szétnéztem a kreatív blogok háza táján, vajon hogy is van ez másoknál?  Érdekes dolgot fedeztem fel, eddig ezt így soha sem gondoltam végig. Vannak itt varrós blogok akik nagyjából velem egy időben kezdtek és  háromszor annyi követőjük van mint nekem. Persze ez nem baj, minden tiszteletem azé, akinek a munkája  ennyi ember érdeklődésére tarthat számot! Nem hagyott nyugodni a dolog, vajon mit csinálnak másképp mint én? Találomra belelapoztam egy ilyen blogba, hátha rájövök mi a siker titka. A következőre jöttem rá: ennek a  rengeteg követővel rendelkező blognak tulajdonosa feltűnően gyakran hirdetnek játékot és a részvétel egyik feltétele, hogy legyél állandó olvasóm. Ezután már célirányosan kerestem: 10 blogot néztem végig, ebből 8 hasonló módszerrel szerezte az olvasókat. A maradék kettő nagyon ismert tulajdonosa általam is nagyra értékelt,  példaképemnek tartott profi akinek  én a legjobb napjaimban is csak a poros nyomát nézhetem. Elgondolkodtató........ Ha - tegyük fel- nekem is lesz hatszázegynehány olvasóm mert ez a feltétele, hogy nyerhess nálam egy játékon, akkor egy lapon fognak emlegetni a "Nagyokkal"? Alig hiszem........ Többen fognak olvasni? Valószínűtlen........
Úgy döntöttem nem tartom követendő példának ezt a módszert mert nekem ez a meglevő 206 olvasóm sokkal értékesebb mint az ilyen-olyan praktikával megszerezhető 600, mert Ők mindenféle "noszogatás" nélkül követnek, azért mert őszintén érdekli őket min dolgozom éppen, érdemesnek tartanak arra, hogy ötleteket, inspirációt keressenek nálam és /vagy segítséget, tanácsot kérjenek tőlem. Ezt nagy megtiszteltetésnek érzem és ha tudok szívesen segítek tanáccsal, leírással vagy akár szabásmintával.
Érdekelne, Ti mit gondoltok erről? Nem boszorkányüldözést akarok indítani, ezért nem is írtam neveket, nem beszélve arról, hogy mindenkinek joga van saját játékában olyan feltételeket támasztani amilyet akar, hanem őszintén kíváncsi vagyok a véleményekre, akkor is ha az  enyémmel ellentétes.

13 megjegyzés:

Cinella írta...

Rita, szívemből beszéltél, izé írtál. Én is pont így érzek ezzel kapcsolatban. Vannak oldalak, ahol azért lettem "rendszeres" olvasó, mert jelentkeztem a játékra. Persze nem mondom, hogy nincs köztük olyan ahol ott is ragadtam, mert tetszett amit ott láttam, az is igaz, hogy vannak helyek, ahová a játékok miatt jutottam el, vagy arról a blogról egy másikra, ahol olyat találtam ami nagyon tetszett. Ettől függetlenül kicsit visszásnak érzem az így legyél olvasóm projektet. Én is büszke vagyok a magam 163 olvasójára, mert maguktól jöttek. Sőt volt olyan játékom, ahol kifejezetten kértem a jelentkezőket, hogy ne osszák meg a játékot, mert kíváncsi voltam kik is jönnek csak úgy..........

Lencsilány írta...

Hát, ha már így rákérdeztél a véleményekre, és nem veszed rossz néven, hogy egy nem varrós is hozzászól, én megosztanám veled az enyémet:)
Szerintem minden típusú blogra jellemző ez a kettősség. És a sok játék hasznos, nagyon sok máig olvasott blogra egy játék kapcsán találtam rá, mert azért valljuk be, az ember gyarló és szerei az ingyen dolgokat, és játszani is szeret. De én sosem váltam rendszeres olvasóvá, ha nem tetszett egy blog, még akkor sem, ha az ajándék felettéb kecsegtető volt és rendszeres olvasóvá váltam ott, ahol jó volt lenni, akkor is, ha nem volt feltétel, vagy épp végül mégsem játszottam az ajándékért. Ezt tekintve én jó dolognak tartom a játékokat, mert alkalmasak arra, hogy hírt vigyenek a blogról. A rendszeres olvasók száma meg érdekes kérdés. Mivel az interneten vagyunk, ezért egy kép mögé bújva mégis ismeretlenek vagyunk egymásnak. Persze azt azért látni lehet, hogy a rendszeres kommentelők biztosan olvasnak, és sejthetjük, hogy vannak, akik bár nem rendszeresen írnak, néha jönnek, olvasnak minket. Valljuk be, jó azzal ámítani magunkat hogy minden rendszeres olvasónk kíváncsi ránk, ám ez a kis önbecsapás megbocsátható, főleg ha tudjuk, hogy nem ez a mérvadó, és azért írjuk a blogot, hogy magunknak feleljünk meg, és szem előtt tartsuk, hogy ha már egy embernek tetszett valami, akkor megérte. És innentől kezdve nem számít, hogy mennyit mutat a számláló, kivéve, ha üzletet szeretnénk csinálni. Akkor azért jó hivatkozási alap, hogy ennyi és ennyi rendszeres olvasónk van:).

Rita írta...

Persze, hogy hozzászólhatsz, mindenki véleménye érdekel!

Ági írta...

A kierőszakolt rendszeres olvasó a szememben nem igazán olvasó. Írj érdekeset - mondom magamnak - és egyből lesz aki érdemesnek tartja, hogy elolvassa az írásomat. Hogy megjelenik-e neki a profiljánál a bejegyzésem első képe, az még nem jelenti azt, hogy mindig el is olvassa amit irkálok. A statisztikámból látom, hogy igazából hányan olvasnak, melyik bejegyzésemet. Tanulságos! Igen,ha hirdetni szeretnék a blogfelületemen, akkor lenne értelme a sok olvasónak, hiszen akkor adható el pénzért a reklámhely. Tehát tisztázandó, hogy akarok-e villódzó reklámbannert, adom-e hozzá PÉNZÉRT a nevem. Ha igen, akkor uzsgyi szervezzünk havonta játékot, egyből felszaporodnak az olvasók. DE ettől még a szememben, aki olvasó vagyok nem lesz kívánatosabb a blog olvasása. Sőt volt egy gastroblog,amit akkor töröltem a listámról, amikor már nem láttam a reklámerdőtől. Ez a téma nehéz dolog. Sokszor járok foltosok közé,mindenki másképp ítéli meg ezt a kérdést. De a bejegyzésedben írtakkal én egyetértek!
Ági

Frivolina írta...

Szia!
Éppen most gondolkoztam erről. A közeljövőben játékot szeretnék hirdetni magamnál - elég régen volt utoljára - és sosem kértem, hogy valaki rendszeres olvasó legyen, nem kellett, hogy blogja legyen, csak hogy vigyék hírét a játéknak bármilyen módon. Most viszont én is elgondolkoztam a dolgon. Feladjam a bevált passzív technikát és kérjek "extrákat" a jelentkezőktől, pl.: rendszeres olvasó legyen, facebook megosztást, blogmegosztást, ilyesmit? Hiszen megszoktak tőlem egy stílust, egy visszafogott, de baráti hangnemet és nem akarok nyomulni, még akkor sem ha leírtam nemrégen, hogy szeretnék egy kis üzletet csinálni a blog adta ismertségből.

Ági írta...

Frivolina! Félreérted!!! Nem arról szól a vitánk/beszélgetésünk, hogy elitélendő-e vagy sem, hanem hogy olvsószám függő-e egy blog tartalma, érdekessége, valós értéke vagy sem. Igen, most a FB és egyéb helyeken kell hirdetni (mondom ezt én, akit a gyerekei piszkálnak, hogy írjon már oda is, ehelyett hetente egyszer megynitom) ha üzleti dologba kezdesz. Nincsen abban semmi rossz, csupán azt nem tartjuk reálisnak, hogy elfogadott tény legyen, hogy egy 600 olvasóval rendelkező blog tartalmasabb, mint a 100 olvasóval rendelkező.
Ági

Rita írta...

Ági, erről van szó!!!! Nem akarok én elítélni senkit, és a beszélgetésnek sem ez a célja. Engem az érdekelne, hogy Ti mit gondoltok erről a dologról pro és kontra. Mindenkinek jogában áll úgy olvasókat toborozni ahogy akar, senkinek sincs joga beleszólni. De véleményünk az lehet, és el is mondhatjuk egymásnak!

Kaccat írta...

Ezen a témán már én is sokszor gondolkoztam. Szerintem hatalmas önámítás, de van akinek a közösségi oldalukon is az számít, hogy hány ismerőse van... lehet, hogy azt sem tudja, hogy miért lett az ismerőse valaki? Hogy tényleg érdekli-e, hogy ő miket posztol ki.
Lencsilánynak igaza van, hogy a játék jó dolog, mert rátalálhat az ember olyan blogokra, amikre esetleg egyébként nem, vagy később akadt volna.
Sokszor gondolkodtam már rajta, hogy nekem is kellene játékot hirdetni, ha nem is a népszerűség miatt, mert az nem érdekel (pontosan ahogy írod, aki jelenleg olvas, őt tényleg érdekli, hogy miket csinálok), de mindig visszatartott az, hogy néhányan csak a játékra mennek, ha kell, ha nem, ha tetszik neki az ajándék, ha nem... Mivel ezt nehéz kiszűrni, mindig elvetettem a dolgot.
Egyébként én rendszeresen felülbírálom az olvasási listámat (mármint akiket én követek), mert akadnak újak, és akadnak olyanok, amik már nem érdekelnek (ez nem baj, az ember ízlése, érdeklődési köre folyamatosan változik) Bár jellemzően azok a blogok kerülnek nálam törlése, akik elkezdenek "hivatalosan" alkotni, így általában egysíkúvá vállnak, és náluk már tényleg a reklám a cél.
Persze van sok blog amiket csak a böngésző könyvjelzőjébe mentettem el, és néha-néha ránézek, hogy írt e valami újat. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért nem jelentkezem be olvasónak nála, mégis olvasom :-)
Ami számomra meglepő, és nem tudom, hogy mennyire valós, hogy milyen országokból nézegetik a blogomat :-) A statisztikánál nem is annyira az szokott érdekelni, hogy hányan, hanem, hogy honnan olvasnak :-)
Kicsit hosszúra sikerült, a lényeg, hogy egyetértek veled :-)

Kisnyul / Andi írta...

Szia Rita! Én nem vagyok varrós, de rengeteg blogot olvasok, követek ezért tudom értem miről beszélsz. Én azt mondom az ember tudja szűrni, hogy mi fér bele az értékrendjébe. És a játék felirat sem szédít már el, mint az blogos létem elején. Sokszor egyébként el is felejtek feliratkozni egy-egy számomra kedves blogra, de olvasom rendszeresen. A google olvasót nekem találtak ki! :) A FB-ot nem szeretem ilyen szempontból, mert ott sok infóról lemaradok.
Ja és a játékaimat én sem úgy hirdetem, hogy feltétel a blogom követése, aki szeretne úgyis feliratkozik és annak én nagyon örülök!

N.Zsuzsi írta...

Amikor még megvolt a blogom, és néha játékot is hirdettem, általában feltétel volt, hogy legyen az illető rendszeres olvasó.
Megmagyarázom.
Nem vagyok üzletasszony, nem termelek vásárokra, eladásra. Ha ajándékot adtam egy játék során, az nem reklámértékkel bírt, azt tényleg ,,csak úgy" adtam. Viszont ilyen apróságot kértem érte cserébe, hogy kedves olvasó, szeretném, ha nem csak azért jönnél hozzám, hogy nyerhess, hanem akkor már ismerj meg annyira, hogy feliratkozol rám, és követsz.
Láttam már nem egy, nem kettő olyan blogot, amin semmi más tartalom nincs -vagy alig-, mint játékok megosztása, mert ez a feltétel, hogy az illető nyerhessen. Nekem ez sokkal visszatetszőbb, mint az, ha valaki megkér, a nyeremény lehetőségéért cserébe legyek feliratkozva a blogjára.

Nagyon hasonló okok miatt hagytam abba egyébként végleg a blogolást. A GoldenBlog jelölések idején vki szörnyen sérelmezte, hogy némely bloggazda be akar ebbe kerülni, és jelölésre, szavazásra buzdítja a táborát. Noha nekem eszem ágában sem volt ilyesmi (egyszer lettem 3. GoldenBlogon, de főzős bloggal), akkor nagyon felháborított, hogy olyan ember írja ezt, akit korábban már jelöltek ebben a versenyben. Akkor arra jutottam, hogy nem akarok én ilyen közösségben részt venni, nem akarok a blogommal senkinek megfelelni, és nem is akarom én azt tovább csinálni, mert ez nem az a hozzáállás, amiben én osztozni tudok.

Mindenkinek megvannak a maga követői, ki ezért, ki azért, és jól is van ez így, nem véletlenül választanak ki követendő blogokat az emberek :)

Rita írta...

Köszi Zsuzsi, hogy Te is megosztottad a véleményedet. Teljesen érthető és logikus amit leírtál, de gondolod, hogy ha valaki egy játék feltételei miatt kezd el követni az rendszeresen fog olvasni? Nekem inkább az az érzésem, hogy megvonja a vállát,mondván a listában elfér és legjobb esetben is csak akkor "nyit be" hozzám legközelebb, ha valamit nyerni lehet...... Azok, akiket a játék híre hozott a blogra és érdekesnek tartják, azok akkor is olvasók lesznek ha ez nem feltétel. De ez csak az én véleményem, egyáltalán nem biztos, hogy így is van.
A Golden Bloggal kapcsolatban arra emlékszem, hogy némelyik kollegina borzasztó erőszakosan nyomult ami számomra visszatetsző volt. Semmi baj nincs azzal, ha valaki be szeretne kerülni és arra kéri az olvasóit, hogy szavazzanak rá, ha tetszik a blog, viszont voltak akik ennél jóval tovább mentek és erőszakosan, szinte követelték a szavazatokat. Szándékosan maradtam távol ettől az eseménytől mert -ahogy Te is Írtad- nem az én világom, nem azért vezetem a blogot hogy másokat "legyőzzek"

N.Zsuzsi írta...

Rita, igazad van, lehet, hogy a többség csak megvonja a vállát, esetleg a játék után még le is iratkozik, én csak ezt a kicsike árat szabtam a játék lehetőségéért :) nekem nincs bajom a kampányokkal, feltételekkel, egyedül -ahogy írod- az erőszakos nyomulással. Azzal viszont nagyon.

Krisztina írta...

Egy "kis hal" vagyok a blogolók nagy világában. Néhányszor volt játék nálam, de soha nem kértem senkitől sem, hogy legyen a követőm. NEM akartam, hogy egy játék miatt legyen az olvasóm. Nem ettől kell, hogy növekedjen az olvasóim, követőim száma... Nem így akartam "szép számot" mutatni a nagyvilág felé... Egyik közösségi oldalon sem az a célom, hogy sok-sok ismerősöm legyen. Sőt! Pont tegnap gyomláltam ki néhány embert, akiknek se híre-se hamva már jó régóta, és semmi aktív kapcsolat nincs köztük

Amikor - több, mint 2 éve - elkezdtem blogot írni, jó néhány játékra jelentkeztem - még akkor is, amikor követőnek kellett lenni. Szerintem azok a blogok 99%-a már nincs is a listámon. Aztán nagyon hamar komolyan szelektáltam - bár az első pillanattól fogva csak olyan játékokra jelentkeztem, aminek a nyereménye érdekelt.
A szelektálás után nem játszottam már olyan helyen, ahol olvasóvá kellett válnom, hacsak!!! nem találtam a blogot TÉNYLEG számomra érdekfeszítőnk - kevés ilyen volt.