Mindenki vonuljon fedezékbe, Ritának megint ötlete támadt!!!!! :-)))
Tipikosnál olvasgatva jött a gondolat, aztán aludtam rá egyett és ime az eredmény: Szeretnék egy internetes "varrószakkört " életre hivni, persze ennek az a feltétele hogy legyen pár jelentkezö:-))) Nem ohajtok szigoru részvételi feltételeket felállitani és ugy szeretném szervezni, hogy bárki bármikor be tudjon kapcsolodni, egy-egy projekt erejéig is. Egy nagyon egyszerü maci lenne az elsö "vállalkozásunk" amit kézzel éppugy el lehet késziteni mint géppel és nem is kell hozzá semmit venni, amire szükség van az elkészitéséhez az minden "kreativkodo" szekrényében, varrokosarában megtalálható. A jelentkezök emailben megkapják tölem a szabásmintát a leirással, aztán, ha igény van rá és akinek kedve van, heti egy alkalommal (egy hétvégi estére gondoltam, kisgyerekesekre valo tekintettel) összeülhetnénk és az MSN messenger-en megbeszélhetnénk ki mire jutott, hol akadt el, mi történt a héten, szoval egy kötetlen, kérdezgetös, segitös, mesélös, röhögös eszmecserére gondolok.
Aki jelentkezni szeretne, tegye meg február 7.-ig, a rákövetkezö héten megkapjátok emailben a szabásmintát és ami még kell hozzá. A kész müveket szeretném majd a blogomon is megmutatni ha nem bánjátok. A késöbbiekben szeretném ha idöröl idöre mások is átvennék a vezetést, szivesen látnék horgolos-kötös stb projekteket is!!!!
Remélem lesz egy-két vállalkozo kedvü jelentkezö!!!!!!
Ez a "szerencsmaci" lenne az elsö amit elkészitünk:
37 megjegyzés:
Rita,
van az indexes lányokkal egy közösen varrós oldalunk: http://kozosvarras.blogspot.com/ a célra teljesen tökéletes lenne. Ha akarod, meghívlak adminnak, és akkor bárkit felvehetsz, aki jelentkezne a közös varrásra, oda feltehetnéd a szabásmintát, mindenki maga feltölthetné a kész művet -vagy éppen te egyben, ahogy gondolod.
Engem érdekelne. :) Zsuzsi ötlete is jó. :)
Szia :)
Szivesen csatlakozom a szakkörhöz!! :)
Szia Rita !
Én is csatlakoznék, ha elfogadsz egy teljesen kezdő varrogatóst is játékostársnak. Ha benézel a blogomra akkor látod :P
Jajj, de jo hogy máris ennyien vagyunk!!! Igy mostmár érdemes elinditani! Nem gondoltam volna hogy ilyen gyorsan jelentkeztek, nagyon örülök Nektek!!! Zsuzsi javaslatát nagyon köszönjük, és én is jo ötletnek tartom, ezért kérlek, Zsuzsi küldd nekem az admin-meghivot és én aztán küldöm a meghivokat a többi jelentkezönek! Még egyszer, Zsuzsi, nagyon aranyos vagy, köszönöm szépena többiek nevében is!!!
Hencsilli, éppen ezért kezdünk egy nagyon egyszerü darabbal, azok is meg tudnak birkozni vele, akiknek még sose volt a kezében tü!!! Isten hozott, nagyon örülök Neked!!!
Én sem maradhatok ki! :o))))) Bár az mns-em éppen nem működik, de megoldjuk!
Sziasztok!
Én is szeretnék jelentkezni, de msn-nel nekem is gondom van és nincs fülhallgató, mikrofonom, így én csak írok majd. :D
a messengert még késöbb megbeszéljük, felölem lehet icq oder skype is, majd szavazunk, jo? :-)))
Hahó én is itt vagyok!!!
Nagyon jó ötletnek tartom !!
Isten hozott Marika, örülök hogy Te is jössz!!!!
Szia,
Szívesen részt vennék én is ebben. Aranyosak a macik szerintem a lányomnak is tetszene.
Küld el nekem is a mintát.
Köszönöm
Szívesen csatlakoznék a varrószakkörhöz. Kérnék szabásmintát én is. köszönöm és üdv
Rita! Ez egy fantasztikus ötlet!! Én sem szeretnék kimaradni belőle... a közös vihorászásnak is nagy híve vagyok!! :o)) Bármilyen megoldás érdekel!
Rita, küldtem meghívót, ha elfogadtad, utána tudlak beállítani adminnak.
köszi szépen, Zsuzsi, megtörtént!!!!
Szia Rita!
Nincs visszajelzésem az ajándékláncos csomagról,feladtad?
Én is jövök! :) Tetszik az ötlet!
Én is, én is!!!:-))))
De jo hogy itt vagy!!! Már azt hittem nem is jössz, pedig nagyon számitottam Rád!!! :-)))
Szia Edina!!! Neked is örülök, meg a többieknek is, akiket esetleg nem üdvözöltem külön!!!!
Szia Rita!
Szeretnék én is csatlakozni hozzátok, ha még lehetséges. Viszont előre szólnék, hogy teljesen kezdő vagyok, viszont nagyon lelkes! :-)
Cinella
mindenkinek nagyon örülök, kezdöknek, profiknak..... szándékomban áll majd kisebb "tanfolyamokat" is betenni...na nem kell megijedni! ugy gondoltam hogy pl egy neszeszer készitésénél megtanulhatnánk hogyan kell szépen cippzárt bevarrni, szerintem ez többeket is érdekelne. Szoval nem igazi tanfolyam csak egy-egy müveletbe kicsit részletesebben elmélyedünk egy adott projektnél.
Én csak most találtam erre a jó lehetőségre. Ha még jöhetek, közöttetek a helyem.
Hát persze hogy jöhetsz, február 7-ig lehet jelentkezni, de késöbb is bekapcsolodhat bárki akinek tetszik egy projekt...a február 7. csak támpont az elsö projekt kezdetéhez......
Örülök hogy velünk varrsz!!!!!
Szívesen csatlakoznék én is a szakkörhöz, ha elfogadtok egy teljesen kezdőt.
Most próbálkozom a foltvarrás rejtelmeivel.
persze, örülünk Neked!!!! Az elsö projekt nagyon egyszerü, biztos nem lesz problémád vele!!!!
Szia!
Nagyon tetszik az ötleted. Csatlakoznék én is, bár én is kezdő vagyok. Persze valamilyen szinten azért tudok varrni... A blogomon láttok pár dolgot...
Remélem tudok haladni veletek, mert fél éves kislányom bizony egyre több időmet kitölti.
örülök hogy Te is kedvet kaptál velünk alkotni!!!! Mint már irtam, szivesen látunk mindenkit, kezdö vagy profi, nem számit.A gyakorlott varrok is tudnak egymástol tanulni,, a kezdök pedig lehetöséget kapnak uj technikák elsajátitására, hasznos fogások megtanulására. A projekteket ugy fogom felépiteni hogy mindenki tudja a tempot tartani, ha valaki nagyon gyors és ügyes akkor meg dolgozhat elöre. A legtöbbunknek van otthon kicsi gyerreke(i), ezt is szem elött fogom tartani. Ha valami miatt egy ideig nm jut idöd varrásra az sem baj, kihagyhatsz egy-két projektet és ha ismét lesz idöd bekapcsolodsz ujra.
Én is szeretnék csatlakozni!
Üdv mindenkinek.
Isten hozott Ida!
Nagyon tetszik az ötlet,szeretnék csatlakozni hozzátok én is!
Nekem is nagyon tetszik az ötlet!
Szeretnék csatlakozni:)
Minden projektben nem fogok részt venni egy darabig az biztos, mert 3 hónapos kislányommal és 3 éves kisfiammal vagyok itthon.Mellettük nincs szabad idő :), de mindenképp igyekezni fogok!
Csatlakozhatok én is?
Csatlakozhatok?
De jó volna csatlakozni! Lehet? :)
Szia!
Látom, hogy erről már lemaradtam, de ha lesz folytatás, szívesen csatlakoznék én is!!! Nagyon tetszik az ötlet. Ugye szabad? :)
Megjegyzés küldése