Ez itt az ominózus hátizsák az előző bejegyzésből. Őt érte a megtiszteltetés, hogy kb 5 kg alma került bele.
Tényleg csak a füle egyik oldalánál és a mellette levő vállpánnál engedett el a varrás. Jól meg van az csinálva :-) Különben meg ez a hátizsák egy éves, számtalanszor lett mosva és napi használatban van. Kis gazdája szereti, az Anyukája pedig azt mondta, hogy nagyon elégedett, jól lehet gépben is mosni és még mindig úgy néz ki mintha új lenne, az anyaga nem veszített a színéből, nem fogott és nem is ment össze. Rendbe hoztam a renitenskedő varrást (most extra erős varrást kapott a pántoknál)és mehet vissza a tulajdonosához!
Ezt a kis családot tegnap hoztam el, egy félig kész házban hagyták miután elfogyott a pénz és leállt az építkezés. A szomszéd lány etette és kuckót is készített neki egy régi hálózsákból az elléshez de befogadni a két kutyája és három macsekja mellé már nem tudta, ezért keresett segítséget. Hamarosan gazdikeresők lesznek, addig pedig itt laknak a dolgozómban a macskabarlangban :-)
A cicamama egy tündér, bújós, dorombolós jószág, ha belépek az ajtón már be is röffenti a doromboló motort és olyan hangosan csinálja hogy a csukott ajtón keresztül is lehet hallani. Ezen kívül többnyire csak elégedett cuppogás hallatszik a cicabarlang irányából :-)
avagy a kutyád melléd fekszik amikor dolgozol, a cicád viszont arra fekszik amin éppen dolgoznál :-)
2013. április 9., kedd
2013. április 5., péntek
Az utóbbi napok termése
Régebben gyakran varrtam ruhát a lányomnak és magamnak is. Aztán úgy elszálltak az anyagárak, hogy sokszor olcsóbb megvenni a kész darabot :-( Legalább 15 éve nem varrtam ilyesmit:
Egy nagyon aranyos vásárlóm kérte a Hugicájának A hímzés a hímzőgép műve, a megrendelő által kiválasztott minták kerültek rá. A napokban írt egy mailt, hogy nagyon nagy sikere volt a mellénynek, a Hugica nagyon örült neki.
Két rendelés között dolgoztam ezen:
Házavató ajándék az új albérlőimnek :-)
Varrtam egyet magamnak is. Biztos emlékeztek még a téli verzióra, most legalább a falvédőn kitavaszodott.
A bejárati ajtóval szemben kapott helyet, ez fogadja a látogatókat.
Ezt az óvodai zsákot szintén rendelésre készítettem, úgy hallottam hogy a kis gazdája nagyon szereti :-)
A következő darabnak története van : egy hölgy rendelt tőlem tavaly ilyentájt három gyerekhátizsákot, ajándékba szánta a barátnője gyerekeinek. Nem hallottam róla többé a visszajelzés kivételével, hogy sikere volt az ajándéknak. Viszont a napokban kaptam egy emailt, a gyerekek anyukájától. Rég óta keresett már mert szeretett volna még egy hátizsákot venni. Teljesen véletlenül lelt rá a blogomra és megismerte a rózsaszín pöttyös anyagot meg a logómat. Rendelt is rögtön egy Hannás hátizsákot, mivel a kislány az ősszel telipakolta a régit almával és leszakadt az egyik oldala a fülének meg a vállpánt egy része. Azt írta volt benne vagy öt kiló alma mert szüreten voltak a gyerekek. Én csak azon csodálkoztam, hogy nem szakadtak le teljesen. Ezt a hátizsákot eredetileg az oviba szántam, belefér egy váltócipő, az alvóállat és egy pulcsi vagy esőkabát. Öt kiló súly nem volt betervezve.
Ez itt a most elkészült darab. Apró eltérésektől eltekintve ugyan olyan mint a régi. Hannának labda a jele az oviban, így a neve mellett az került még rá. A vállpántok állíthatók, mágneszárral csukódik, a száját zsinórral lehet összehúzni és a kicsik kedvéért akiknek a masnikötés még nem megy egy "malackát" szereltem rá. Holnap fogják átvenni a Camponában, remélem elégedettek lesznek a munkámmal. Szeretem ezeket a hátizsákokat varrni pedig már rengeteget csináltam, de mindig változtatok egy kicsit rajta így eddig nem készült két tökéletesen egyforma.
Ő pedig a vendégcicám:
Kóbor cica volt, Szilvi etette a testvéreivel együtt. Ő hagyja magát megfogni, a többi nagyon ijedős, nem ismerik szegények a simogatást. Szilvi úgy döntött megtartja ezt a macsekot mert nagyon ragaszkodó, bújós dorombológép. Most az ivartalanítás után nálam lábadozik, már teljesen jól van és holnap hazaköltözhet. Otthon már nagyon várják. A "régi" cicájuk is tőlem van, ez pedig egy mentett jószág. Nagyon szép és annyira kedves kis állat! Ha úgy döntötök valamikor hogy macskát szeretnétek, vegyetek példát Szilviről, fogadjatok be egy hasonló kis árvát. Annyira hálásak minden egyes szóért,simogatásért Az ilyen elhagyott, nehéz sorsú állatokból lesznek a legragaszkodóbb házi kedvencek. Sajnos a menhelyek és gyepmesteri telepek tele vannak és csak most jönnek a nem kívánt kiscicák akik senkinek se kellenek .......... a gyepin két hét után elaltatják az állatokat ha senki sem jelentkezik értük és szükségük van helyre :-(

2013. március 3., vasárnap
Tavaszcsalogató játék és pár varromány
Lányok, ha megkaptátok a Tavaszcsalogató játék keretében az ajándékotokat örülnénk ha megmutatnátok a blogotokon, mindenki kíváncsi rá :-)
Van egy hölgy, aki azzal reklámozza magát hogy megvarrja a baglyos mobiltokomat csak jóval olcsóbban. Sokáig gondolkodtam rajta hogy abbahagyom a blogolást, de aztán rájöttem, hogy inkább büszke leszek rá, hogy érdemes a munkáimat hamisítani. Innen üzenem a kedves kolleginának, hogy olcsó, vacak anyagból összegányolt dolgokat is el lehet adni, de aki megvette nem fog újra nála vásárolni.
A tapasztalat azt mutatja, hogy érdemes jó minőségű anyagból dolgozni akkor is ha ezzel drágább lesz a termékünk. Én használati tárgyakat varrok leginkább, ezért moshatónak kell lennie, és mosás után is használhatónak kell maradnia. Az anyagot részben Németországból, részben a Hunyadis Fiúktól (az utóbbi időben egyre gyakrabban, szinte minden van már náluk amit eddig kintről rendeltem) szerzem be, német, amerikai és angol pamutvászon a legjobb minőségben. Ezek az anyagok nem fakulnak ki az első mosás után, nem mennek össze és nem fognak. A színeik a sokadik mosás után ugyan olyan szépek mint az első nap. Ebben az esetben idővel a drágább lesz az olcsóbb és mindenki elégedett: a vásárló kap egy jó minőségű terméket a pénzéért,tovább adja a családban ill. baráti körben a pozitív tapasztalatait ami új vásárlókat hoz, és maga is vissza-visszajár vásárolni. Mostanára elég sok ilyen visszajáró vásárlóm van akik eddig mindig nagyon elégedettek voltak azzal amit kaptak és igyekszem, hogy ez így is maradjon.
Na de térjünk a lényegre :-)
A szülinapos játékban Krealady, Ildina és Orbis kerültek idén sorra.
(a fotókat tőlük nyúltam le, én egyiket se fényképeztem, mindig akkor jutott csak eszembe amikor már le volt zárva a boríték)
Orbisé:
Krealady-é:
Ildináé
A szőrmókusok kaptak egy új párnát a kandalló elé, a régi már gyalázatosan nézett ki.
Télen ez az egyik kedvenc helyük
Kisegér azonnal ki is próbálta
Született néhány bögrealátét is, In The Hoop minta, vagyis hímzőgépen készül az első öltéstől az utolsóig (Orbis ajándékai között már láttátok egy változatát)
A tavaszcsalogató játékban Ildina lett a párom, Ő is ilyen bögrealátéteket kapott csak éppen tavaszi színekben és "Tavasz" felirattal.
Egy kedves visszajáró vásárlómnak készült rendelésre (Ő is ajánlás útján jutott el hozzám)
Válltáska a kedvenc állattal és névvel. Akkora, hogy egy 0,5 l.-es PET palack elfér benne állítva, külön üvegtartót is varrtam bele hogy biztosan álljon.
A vállpánt állítható és mágneszárral csukódik.
Ezt a helyes kis hátizsákot egy másik törzsvásárlóm kérte a barátnője kislányának
Ennek is állítható a vállpántja és cipzárral záródik. A bélése is rózsaszín pamutvászon, nincs látható varrás a belsejében sem. Rendelésre szívesen megvarrom kisfiús színekben is!
Egy másik visszajáró vásárlóm kérte:
Lepitartó és egy hozzáillő neszi amiben a kábelt és az egeret lehet tartani. A cipzárról lógó pendrive-tok a cég ajándéka, egy apró figyelmesség ami a törzsvásárlóknak időnként kijár :-) Az érdekessége az, hogy a tulajdonos cégének a logóját kérték az elejére. JPG fájlból digitalizáltam a hímzőgépem számára fogyasztható formátumba, nagyítottam és kicsinyítettem....... azt hiszem az eredmény nem is olyan rossz.
Ezt az elöl cipzáros akármi tartókát lépésről lépésre fényképeztem amikor varrtam, ha lesz időm felteszem a leírását fázisfotókkal a Szakkörös blogra. Beletelt egy kis időmbe amíg rájöttem hogyan is kell összerakni ahhoz, hogy a belsejében se látszódjon a varrás. Az eredmény viszont megéri a kísérletezést: kívül-belül szép, tiszta munka, sehol egy látható varrás.

2013. február 6., szerda
Tavaszcsalogató: akik játszanak !
Elnézést a késésért, Murphy törvénye igaznak bizonyul nálunk is: ami elromolhat az elromlik. Ráadásul most egy csomó minden, gyors egymásutánban, szinte egyszerre......
Alább láthatjátok a névsort, Ők jelentkeztek a Tavaszcsalogató játékunkra:
Somogyi Cinella Szilvi
Patchné Szélvad Rózsa
Balogh Anita
Bertalan Krealady Ildi
Hraskó Ildina Ildi
Baja Kismacs Krisztina
Saródi Írisz
Bitó Erika
Böröczné Szakáll Beatrix
Fülöp Katha Kati
Radics Kiseri Erika
Ha jelentkeztél, de nem látod magad a névsorban sikíts kérlek!

2013. január 21., hétfő
Tavaszcsalogató játék
Szerintem nem csak nekem van teli a hócipőm a hideggel, esővel, hóval..... jöhetne már a tavasz!!!!! Egy játékot találtam ki, hátha így gyorsabban eltelik a január-február. Már játszottunk hasonló mottó játékot, akkor kávé volt a téma. Most "várjuk együtt a tavaszt" témában fogunk alkotni. A játék menete a következő: Jelentkezz emailban teljes névvel és címmel nálam (ditadesign68@gmail.com)a jelentkezési határidő
február 1.
Készíts bármilyen technikával valamit ami kapcsolódik a tavaszváráshoz a kikelethez a természet ébredéséhez.
A határidő lejárta után mindenki kap egy párt, akit megajándékoz a tavaszváró alkotásával (ezért kell e név és cím jelentkezéskor) Tehát mindenki ad és kap valamit :-) Az ajándékot március 1.-ig kell postára adni, így egy hónapotok van az elkészítésre. Mire mindenki megkapta a tavaszváró csomagocskáját már meg is érkezett a várva várt kikelet. Jó lenne, ha megosztanátok a játékfelhívást a Facebook-on és ha van a blogotokon is. Minél többen leszünk annál klasszabb lesz a játékunk!
Tehát nosza, ha van kedved velünk játszani dobj egy mailt és már munkához is láthatsz!

VÁRJUK EGYÜTT A TAVASZT!!!!
2013. január 8., kedd
Bagolymánia
Nagyon úgy tűnik, hogy nem vagyok egyedül a baglyok iránti vonzódásommal :-)
Ezt egy kedves, visszatérő vásárlóm rendelte:
Ilyen a belseje:
Ő egy 23 cm x 33 cm-es netbook új bugyija lesz.
Az a mini-bagoly ami a cipzáron lóg igazából egy pendryve tok, de lehet benne Labello-tól egészen az öngyújtóig egy csomó mindent tartani, felteheted pl a kulcscsomódra is, hogy mindig kéznél legyen.
Ebben pedig a különböző kábeleim kaptak helyet:
25 cm x 35 cm -es méretének köszönhetően képes elnyelni az összes kábelt amelyek eddig a fiókban tekeregtek-kunkorodtak egymásba gabalyodtak. Nem is értem mit csinálok ennyi kábellel? Kell egy a digikamerához. Egy a telefonomhoz. Egy az e-book olvasómhoz. Meg a külső dvd íróhoz is kell egy. A külső merevlemezhez ugyancsak. Ezen kívül van még egy USB hosszabbítóm, mert a netbookon nagyon hülye helyen van az USB helye, van olyan pendryve ami nem fér el. A sort egy USB elosztó zárja, lévén csak 2 USB csatlakozási lehetőség van a gépemen.
Van hozzá is egy pendryve tok, a mobil netem USB kütyüje lakik benne. Így néznek ki a telótokommal együtt, szetben:
És végül -mivel ilyet eddig még nem varrtam, mutatom a pendryve tokot közelebbről:
Mindegyik megrendelhető egyéni méretben/színben!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)